“Egyesítjük a szeretet fényét és erejét.
Sok szív egyszerre dobban azért, hogy segítsünk.
Ezt a szeretetet sugározzuk ki minden nap mindenkire.
Megváltozik tőle a világ.”

Bartha Erika
Jananda

Visszajelzések
"Tudom, hogy az életem már sosem lesz olyan, mint korábban. Most már tudom, hogy értékes vagyok!" - egy önbizalomhiányos hölgy első reakciója a Fiatalító kezelés után
A tumormarkerem korábban 1645 volt, ezért Szívfény kezelést kértem a barátnőmtől. Tegnap volt a vérvételem és megnézték újra a tumor markeremet ami 330 lett. Itt a kórházban senki nem érti mitől. Hálásan köszönöm. Zsuzsa 68 éves
"Térdfájással mentem Szívfény kezelésre, ami 2 alkalom után el is múlt. Azóta az önismereti úton segíti az életemet, ami látványos változásokon megy keresztül" – Andrea
Ez a történet egy lányról szól, aki annyit mondott amikor leült velem szembe, hogy azt sem tudom hogy ki vagyok. A találkozások eredményeképp a tíz perces koncentrációjából fél óra lett és így haladtunk tovább. A végén már tudott szépen öltözni, dönteni és figyelni. Egy tanfolyam elvégzése után már a kézügyessége is javult és azóta tud dolgozni, terhelhető és visszakapta a spirituális megérzéseit is.
"Azt kaptam ettől az önismereti kurzustól, amit igazán szerettem volna. Rengeteg megvilágosodás ért a személyiségemmel kapcsolatban. Az által, hogy „kipucoltuk” a régi blokkokat, sérelmeket, sokkal kiegyensúlyozottabb és stabilabb vagyok. A mindennapokban nőtt a boldogságszintem, sokkal jobban tudok kommunikálni a párkapcsolatomban. Megtanultam, mi az az igazi szeretet és hogyan kell azt adni és befogadni. A kurzus napok voltak a hónap legjobb napjai, mindig nagyon vártam őket. Ezt a kurzust kötelezővé kéne tenni mindenkinek." – Dorka
Május 06-án baleset ért és eltört a bokám. Határeset volt a műtét és a fekvőgipsz között. Kialkudtam az orvosnál, hogy fekvő gipszet kapjak, de ő kilátásba helyezte, hogy ha nem javul megfelelően a bokám a kontrol ellenőrzésig, akkor műtét is lehet. Barátnőm küldte át az Új Fénytest öngyógyítás meditációt, amit minden nap meghallgattam ill. a távolból kezelt is engem. A kontrolon a röntgen felvétel alapján nagyon elégedett volt az orvos a javulással, úgyhogy járógipszet kaptam. Sokat segített a Szívfény kezelés és a meditáció a gyógyulásban. Szeretettel köszönöm. H. 46 éves Budapestről
Ez a visszajelzés 2 héttel egy megbocsátó meditáció után érkezett: "Pár hete volt, hogy első alkalommal részt vettem egy Szívfény meditáción és a hatás megdöbbentő számomra! A meditáció alatt nem különösebben éreztem semmit: követtem, amit mondott, utána ugyan kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, de ennyi. Nem is vártam többet! És mégis! Azóta fokozatosan egyre jobban érzem magam, mert belül folyamatosan dolgozik valami és ettől napról napra könnyebb! Most érzem és tudom, hogy egy évek óta halmozódó és erősödő problémámra megérkezett a megoldás. És ezért végtelenül hálás vagyok!"
Kisfiamat sokat bántották az oviban a hiperaktivitása miatt. Szívfény kezelés után Melinda megtanította neki a Fény védelem mondatot. Azóta senki nem bántja, és sokkal nyugodtabb. Nagyon hálás vagyok a segítő energiáért.
Az életemet változtatták meg a Szívfény tanítások. Egészségesebben élek, kiegyensúlyozott vagyok, keveset mérgelődök és ritkán aggódom. A családommal való kapcsolatom sokkal szeretettel telibb lett. Megtaláltam a belső békémet. Az életemben jelentkező kihívásokkal könnyebben tudok szembenézni. Hálás vagyok a tanításért és a tanfolyamokért. Gabi 56 éves